"Szép volt a szombati, 1956-os díszelőadás az Operaházban. A nézőtér ugyan korántsem telt meg, de nem ez volt a politikatörténeti kuriózum. Inkább az, hogy a Himnuszt egy fogyatékos férfi énekelte, nagy átéléssel, majd a fogyatékosok Nem adom fel nevű csoportja népdalokat adott elő. A táncot iszonyú nagy munka előzhette meg. Az ember erre fölkapta a fejét. A háttérben pedig a Rajkó-zenakar muzsikált.

A miniszterelnök egy dramaturgiailag igen értékes pillanatban lépett színre, és az első, akivel kezet fogott, a Himnuszt éneklő férfi volt. Őszinte volt a kézfogás, noha valószínűleg az est minden másodperce meg volt komponálva. Gyurcsány Ferenc többeket megsimogatott.
Jól indult ez a miniszterelnöki ünnepi beszéd, pedig ekkor még egy árva szót sem szólt a kormányfő. A díszelőadás az emberi érintéstől vált emelkedetté.

Az már csak ráadás volt, hogy a nap mint nap konfliktuszónában mozgó Gyurcsány Ferenc ezután - a hagyományos koreográfiájú ünnepi műsorokhoz szokott közönség nem kis meglepetésére - feszes, a közhelyeket és a konfrontációt is mellőző, valóban ünnepi beszédet mondott.

(Rab László, Népszabadság)